Bevállalja? A végtelenbe és tovább!

Az önbizalom mindig a sikerélményeim és a kudarcélményeim függvénye. A sikerélmények mindig megmérettetésekből fakadnak, amelyeket megfelelő energiabeadással, munkával megoldok. A kudarc az az állapot, amikor az illető zsebében volt az energia, amellyel megoldhatta volna a kihívást, azonban a lustaság, a gyávaság, a kifogások keresése, a hanyagság, a tunyaság, a nagyképűség, az önzés stb. erősebb volt, így nem tette bele mindazt,amit TUDOTT volna. A nem sikerült élmény az,ha valaki megtett mindent, amit tudott,azonban azt is tudja,hogy emberből van, és nem sikerülhet minden. Ha ő becsülettel mindent beletett, mindez persze rosszul esik,de a nap végére nem marad lelkiismeret-furdalása, nyugodtan alszik, le tudja zárni magában a dolgot.

A csajok nem akarják meglátni azt,hogy a B-ben (jelen pillanat) most mi van, hanem sírdogálnak az A (múlt) miatt. Rettegnek a Z-től (jövőtől), miközben elbasszák a B-t. Mert a sírdogálás és rettegés között nem lehet a jelen pillanatot megélni. De akkor mikor élek? Mikor teszek bele mindent ebbe a dologba, ebbe a helyzetbe,ami éppen most van?

A nő attól lesz nő,hogy ott van-e mellette önmaga, de kiegyensúlyozottan,aki tudja,de nem csak tudja,hanem használja is a mértékletességet mindenben!

Szóval a támaszkodás van az egyik oldalon,szemben azzal,hogy valaki kellő önismerettel,önbizalommal és kisugárzással rendelkezik,és ugyanilyen emberrel létesít kapcsolatot. Ebben az esetben mindketten a saját lábukon is jól állnak,hisznek önmagukban.

A látás kontra vakság azt jelenti: én látok,és merek küzdeni a félelmeimmel, legyőzve őket megfelelő önbizalmam és önismeretem lesz,mert nem hagyom magam. Egy idő után elkezdek büszke lenni önmagamra,mert teszek valamit az életemért,hogy jobb legyen,jobb is lesz, és ez nem kis pozitív energiával jár.

(Csernus Imre: A nő)

Mi az a műhold?

"Kitaszítottak volna a nem igazán jó kedélyű realitások világába. Ahol,valljuk be, a föld nem azért vonszolja magát a nap körül, hogy az emberek élete csupa móka legyen és kacagás."

"Szumire világosan látta,ahogy a saját alakja tükröződik Miu sötét szeme mélyén. Mintha a lényét beszippantotta volna a tükör túloldala. Tetszett neki ez az elképzelés,ugyanakkor riasztotta is."

"Tartsd nyitva a füled,a szíved, és az elméd."

"A megértés csupán félreértéseink összegzése. Az ismereteink és az ismeretlenjeink olyanok,mint a sziámi ikrek, elválaszthatatlanok, össze vannak zagyválódva. Az emberek kénytelenek valami jó stratégiát kieszelni,ha azt akarják,hogy az ismereteik és ismeretlenjeik békében megférjenek egymással. Biztos támasz kell,különben szörnyű ütközőpályára keveredünk. Ez a stratégia a gondolkodás.

...

Fölvetődik egy kérdés. Mihez kezdjen az ember,ha el akarja kerülni az ütközést, mindazonáltal csak feküdne, gyönyörködne az égen úszó felhőkben, hallgatná,ahogy nő a fű - más szóval: nem gondolkodna? Nehéznek hangzik? Egyáltalán nem az. C'est simple. A válasz az álom. Álmodni,egyre csak álmodni. Belépni az álmok világába, és soha többé el nem hagyni azt. Álmokban élni az idők végezetéig. Álmunkban nem szükséges megkülönböztetni a dolgokat. Nem léteznek határvonalak. Alig-alig fordulnak elő ütközések. Ha mégis,nem okoznak fájdalmat. A valóság másmilyen. A valóság mar. A valóság a valóság."

"Ki látott már lelőtt embert,aki nem vérzett?"

                                                                      (Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském!)

A HITRŐL

- Mi történt volna,ha nem sikerül megmenteni a Vadkanapót? A nap akkor is felkelt volna,igaz?
- Nem.
- Jaj,ne már! Nem várhatod tőlem,hogy ezt elhiggyem. Ez egy asztronómiai törvény.
- A nap nem kelt volna fel.
- Ez egy hosszú éjszaka volt,nagypapa! Fáradt vagyok,és meg akarok fürödni,nincs szükségem butaságokra!
- A nap nem kelt volna fel.
- Tényleg? Akkor vajon mi történt volna?
- Egy egyszerű, izzó gázgömb világította volna meg a világot.

(Terry Prachett: Vadkanapó)

Május 2., facebook üzenőfal

• Ismerős1: The Yom Hashoa moment of silent has passed, and life is instantly back to normal. teachers resume teaching, drivers start driving, civilians begin talking....

   

  (Izrael: Holokauszt megemlékezés napja, reggel 10 órakor két percig egy sziréna szólt mindenhonnan hallhatóan, mindenki megmerevedett erre az időre,mint a szobrok; az iskolákban a diákok,tanárok,kint az utcán az emberek. Aztán persze minden megy tovább.)

• 
  

  Ismerős2: Ezen a kedvesnek induló májusi napon egyes emberek érettségiznek, Osamáról megtudjuk, hogy meghalt, lehet nézegetni a fotókat a biciklisekről, Gyöngyöspata nem nyugszik és akkor már tényleg csak Lázár János hiányzik a képből.

   

  (Magyarországon megkezdődött az írásbeli érettségi. Az első magyar nyelv és irodalom,délután 2 órától már láthatóak is lesznek az eredmények. Sok sikert kívánok minden érettségizőnek! Emellett pár órája,amerikai időszámítás szerint május 1-jén éjjel, egy amerikai kommandós csapat - jelenlegi adatok szerint 3 helikopterrel - fejbe lőtte Oszama Bin Ladent, egy fiát, még három férfit,egy nőt,akit ők használtak pajzsként,és őrizetbe vettek még két férfit. Mindenki ünnepel,az USA-ban az utcákon emberek buliznak fehér zászlókat lóbálva, Obama is boldog,mindenki boldog. Aki pedig nem amerikai,elkezdett gondolkodni azon,mi lesz most, mi lesz az Al-Kaida reakciója erre,és hogy jelentett-e ez egyáltalán már valamit a megtorláson kívül. Ennyi az új.)

   

   

Idézetek ömlesztve: Előttem az élet

"Nekem az a véleményem,hogy a zsidók ugyanolyan emberek,mint a többiek, de azért még nem szabad haragudni rájuk. A félelemre nem kell ok. Szerintem nagyon fiatalon bele kell kezdeni az életbe, mert később elveszíti az értékét és senki vissza nem adja. A boldogság épp a hiányáról nevezetes. Én nem vagyok oda a boldogságért, az élet még mindig jobb. A boldogság egy nagy rakás szar és egy szemétláda, jól móresre kéne tanítani. A kirakat körbe volt rakva életnagyságúnál nagyobb csillagokkal. Komolyan mondom,röhejes,hogy a dolgok mennyire ragaszkodnak a helyükhöz."

Lágytojás

Azt szeretem benned,hogy mindig vidám vagy, hatalmas a mosolyod és megnyugtató, és amikor rám mosolyogsz,nem érdekel, mi történt velem előtte, mindig mosolygásra késztet. A vidámságod,és életerőd szerettem meg, ez az, ami rögtön megtetszett benned,hogy Te voltál az osztály bolondja,mindenki mindig rajtad röhögött. Én is. Melletted egy olyan ember lettem, akit azelőtt nem is ismertem, és nem is gondoltam,hogy lehetek; egy sokkal boldogabb,vidámabb, és jobb ember, megtanultam jobban szeretni,és többet mosolygok a világra,és másokra. Mindig felvidítasz,és amire mindig emlékezni fogok,az a mosolyod. És mindig azt remélem,minden nap,hogy hazamegyek,belépek az ajtón,és az első,amit megláthatok,a bolond kis mosolyod. Aztán pedig hallgathatom a marhaságaidat.

Tanulság

Az orvosok nem tudják mi van,de én tudom. 4 hétig szoktattam a szervezetem az egészségre,csak gyümölcsöt és zöldséget ettem,esetleg néha egy kis joghurtot,mandulát. Szóval csak természetből származó dolgokat, semmi műanyag,semmi főtt étel. Láthatóan nagyon örült neki,és meg is hálálta,ahogy csak tőle telik, hatalmas változáson mentem keresztül,és ezt most nem reklámszövegbe illő álszent hangon gondolom,hanem tényként mondom. A bőröm teljesen átalakult,megváltozott a színe, egészségesebb lett,az arcomon a bőr kisimult,egy pattanás sem volt látható, a pikkelysömörömből kigyógyultam,anélkül,hogy kentem volna bármivel, nyugodtabb lettem,több energiám volt, vidámabb voltam,a körmömről eltűntek a vitaminhiány jelei. Sorolhatnám még,és az is mind igaz lenne. Aztán egyszer csak fogtam magam (honvágy?!), és betömtem egy tábla csokit lefekvés előtt. Rögtön elkezdtem szédülni,éreztem,hogy szegény kis hasam nem tud vele mit kezdeni,fájt,duzzadtak az ujjaim, aztán elaludtam. Aztán elmentünk a kirándulásra,ahol nem bírtam magammal,és a csokifondüt,melyet banán és marshmallows mártogatásával kezdtem,felváltottam az olvadt csoki kiskanállal a számba tömésére. Ugyanaz a hatás. Másnap reggel elkezdett fájni a hátam,a hasam, izzadtam,rosszul éreztem magam. Hazajöttem a kirándulásról,vettem egy nagy üveg nutellát,és megettem kiskanállal,és egy kiló kenyérrel. Másnap mentem a kórházba. Akárhányszor mondják,mindig ismételgetni kell: AZ VAGY,AMIT MEGESZEL. Az vagy. A tested szeret Téged,és a legjobbat akarja Neked,ahogy megadod neki az esélyt,de vigyáznod kell rá. Egyoldalú kapcsolat nem létezik a világon sehol. Ennyi idősen megtanulhattad volna. Szeretetet adni kell ahhoz,hogy viszonozzák. Sokkal többet fogsz visszakapni,mint amennyit adsz,de adnod KELL. Meg akartam mutatni,hogy akkoris én vagyok az erősebb. Nem jött be,nem én vagyok. Ez az életem és az egészségem,és ha törődöm vele,akkor nem csábulok el a rágás öröme miatt. Ez a boldogságom. És az vagy,amit megeszel.

Carpe Diem

Amikor egyik vizsgálatról toltak visszafelé a tolókocsiban,és én az ablakon keresztül megláttam a kórház kertjét, a pálmafákat,a napsütést, a zöldnél is zöldebb füvet, és szinte éreztem a szellő simogatását,a kellemes meleget, a vidám hangokat,a madarak csicsergését; akkor futott át az agyamon ez a gondolat. Vágytam ki a szabadba,a levegőre,a kék ég alá,eszembe jutott,milyen régen voltam kint utoljára,és mennyivel jobb ott,a szabadban. Aztán azzal nyugtattam magam,hogy ez csak pár nap,beteg lettem,megesik, pár nap igazán semmi,hiszen itt vagyok 5 hónapig,mi ahhoz képest 1 hét?! És akkor esett le,hogy már 5 hét eltelt az 5 hónapból,most töltöm a hatodikat. És még fel sem fogtam,hogy itt vagyok. Pedig csak 5 hónapra jöttem,egyszer az életben,ki tudja,mikor jövök vissza,de az biztos,hogy csak egyszer vagyok itt 20 évesen,szabadon,egyetemistaként, önkéntesnek. Ilyen többet nem lesz, És egy hét igenis sok. Mert ez egy életre szóló élmény,aminek minden percét ki kell használni. Csodálatos hely ez,csodálatos emberekkel,csodálatos programokkal,és csodálatos időjárással, tengerrel,napfénnyel,szabadsággal, mindennel,amire vágytam. Minden perce arra van,hogy kiélvezzem. Persze,ezt a hetet most kibírom,hiszem beteg vagyok,nem tehetek mást,vigyáznom kell magamra,hogy felépüljek,ez más szituáció. Viszont. Utána már csak három hónapom van,elrohan az idő,és én repülök is haza, és ennyi volt,ennyi volt az egész,itthagyok mindent,és mindenkit. Új barátokat,új nyelvet,új lehetőségeket, bulikat,zenét, nappfényt,tengert! Ez most mind az enyém. Még három hónapig. Ezt minden nap eszembe kell juttatnom,mert ez egy hatalmas lehetőség,egy hatalmas ajándék! Minden percet ki kell élveznem,amikor végre itt lehetek,20 évesen,fiatalon, szabadon,enyém a világ!

Ocean

A tengerben az rémisztette meg a legjobban,hogy az egyetlen dolog,ami közte és a mélyén élő szörnyűségek között a víz. Persze azt tudta,hogy logikusan nézve az egyetlen dolog, ami közte,és mondjuk a kleccsi dzsungel emberevő tigrisei között van,az a távolság, de az nem ugyanaz. A tigrisek nem emelkednek fel a jeges mélységekből tűhegyes fogakkal teli szájjal... (Terry Pratchett: Egyenjogú rítusok)

Ugyanezt érzem. Imádom a tengert,a leggyönyörűbb és legsimogatóbb dolog a világon,megnyugtat az illata,a hangja, az érintése, simogatása,amikor benne vagyok,a látványa,amikor rásüt a Nap,és főleg Naplementekor, nincs jobb érzés,mint beúszni messzire,és érezni,hogy körülvesz valami hatalmas,erős, a legerősebb energia a Földön, körülölel,és Te szinte a része vagy. De ott van ez a másik dolog. Az alja,minél lejjebb mész,annál hidegebb,és sötétebb. Hideg és sötét. És mi,emberek,apró gondolkodó lények,nem ismerjük a felét sem. Próbálkozunk,kutatunk,de a tenger sokkal hatalmasabb erő nálunk,és képtelenek vagyunk lemenni a legsötétebb mélységekbe. Néha találunk pár partra vetett különleges csontvázat,amilyet még soha senki nem látott azelőtt,és akkor két féle tippünk szokott lenni: a) őskori lény fosszíliái, b) felfedeztünk egy új fajt. De ki tudja,hány van még ott lent. Ezen kívül a cápák. Nem a fogaik. A szemük. Az a sötét kis gomb,ami olyan sötét,amilyen sötét a pokol lehet,nincs benne értelem,csak éhség,és gonoszság. Sunyi,gonosz,éhes és buta. Az agyuk eszméletlen kicsi,a gyorsaságuk eszméletlen kiváló, a szemük eszméletlen gonosz. És mivel a tenger sötét,te nem látod,mi közelít alulról feléd. Elfutni nem tudsz. Ez tenger. A kígyóktól cseppet sem félek. Sem a tigrisektől, skorpióktól, vagy egyéb halálos vadaktól. Persze előlük sem lenne esélyem elfutni,de legalább megpróbálnám,főleg,hogy tudatában lennék a dolognak. Leharapott lábbal a tudatára ébredni ezeknek,az nem hangzik túl jól. Nem tudom igazából,miért,de az egyetlen állat,amitől rettegek,a cápa. A tenger mélye. A fok a nyakamban a kabalám, nem tűnik ijesztőnek,hátha egyszer még őket is megszeretem.

Egyenjogú rítusok

Anyó életében most először töprengett el azon, hogy nem lehet-e tényleg valami fontos azokban a könyvekben, amelyekért annyira odavannak manapság. Bár szigorú erkölcsi okokból ellenezte az olvasást, mivel hallotta,hogy több könyvet halott emberek írtak, ezért a logika szerint ezeket elolvasni nekromancia lenne. A végtelenül változatos univerzumban Anyó többek között a halott emberekkel való beszélgetést sem helyeselte,akiknek amúgy is elég a maguk saját baja.

Reggeli facebook nézegetés

Amit a zene mond, az örök, végtelen és eszményi; nem ennek vagy annak az egyénnek szenvedélye, szerelme, vágya ebben vagy abban a helyzetben, amit a zene kimond, hanem maga a szenvedély, a szerelem, a vágy. /Richard Wagner/

Ezt az egyik ismerősöm írta ki facebook-ra. Nem akarok plagizálni,hogy hejj,de menő idézetem van,nézzétek, egyszerűen csak szerintem ez egy nagyon jó,fontos idézet,amit érdemes ismernie az embernek,és én most boldog vagyok,hogy megismerhettem. Milyen igaz. Ha szabadna,kiterjeszteném a zenén túl az összes művészetre. Hát hiszen ezért vannak a művészetek,hogy az ember újra és újra átéljen ilyen emocionális élményeket,amiket már rengetegszer átélt,vagy akár egyszer sem,és mondjuk egy színdarab által ismeri meg az érzést.

Én például mindig is nagyon szerettem volna színésznő lenni. Persze,egyáltalán nem gondolom,hogy kifejezetten tehetséges lennék,sőt,ha erre lenne esély,az már minden bizonnyal kiderült volna. Ennek ellenére,ami leginkább visszatartott,azok a saját korlátaim. Mindig kívülről nézem magam,ez végigkíséri az egész életem,és így azt hiszem,soha egy percre sem tudtam igazán elengedni magam. Sajnos ezen a tudatmódosító szerek sem segítenek (nem,mintha minden kipróbáltam volna,de e téren inkább a racionalitás elvét alkalmazom,s példa alapján következtetek a hasonlókra,nem hiszem,hogy megérné empirikusan megközelíteni). Rettenetes dolog ez,szerintem. Mindig a szemem előtt vagyok,és azon gondolkozom,vajon nem furcsa-e,nem különc dolog-e,amit most csinálok,s vajon a többi ember most mit gondol. Sokszor érzem úgy,hogy néznek,és akkor rögtön arra gondolok, atyaég, hogy nézek ki,talán rámpottyantott egy madár, vagy furán ülök,miért néz az a néni?! Elég beteges,tudom. Viszont ez az idézet,azt hiszem,segíthetne megvilágítani a dolgot. 

Először is,soha nem csinálhatok olyat,amit az emberek még ne láthattak volna. Ráadásul manapság már nem csukják be rögtön a bolondokat. Harmadszor,akármilyen hülyeséget csinálok,maximum két-három öregnéni másnap az ebédlőasztalnál rólam fognak beszélni,aztán harmadnapra el is felejtik - ebben az esetben meg inkább örülhetnék,hogy segítettem témához juttatni őket.

A színészettel kapcsolatban pedig: nem kéne szégyenlősnek lennem,és visszafognom magamat (mindig túl halk,és túl normális vagyok a színpadon, túl kevés artikulációval,mimikával, és gesztikulációval-ez derült ki fényes iskolai színjátszó-éveim alatt) attól tartva,hogy az emberek furcsának fognak nézni, elkgondolkoznak, vajon normális vagyok-e (itt megjegyezném, MINEK AKAROK NORMÁLIS LENNI?! MIÉRT JÓ AZ?!). A színészmesterség pont a túlzásokról szól,s az emberek legfeljebb a szerepemről gondolnak valamit.

Ennyit mára.