Lágytojás

Azt szeretem benned,hogy mindig vidám vagy, hatalmas a mosolyod és megnyugtató, és amikor rám mosolyogsz,nem érdekel, mi történt velem előtte, mindig mosolygásra késztet. A vidámságod,és életerőd szerettem meg, ez az, ami rögtön megtetszett benned,hogy Te voltál az osztály bolondja,mindenki mindig rajtad röhögött. Én is. Melletted egy olyan ember lettem, akit azelőtt nem is ismertem, és nem is gondoltam,hogy lehetek; egy sokkal boldogabb,vidámabb, és jobb ember, megtanultam jobban szeretni,és többet mosolygok a világra,és másokra. Mindig felvidítasz,és amire mindig emlékezni fogok,az a mosolyod. És mindig azt remélem,minden nap,hogy hazamegyek,belépek az ajtón,és az első,amit megláthatok,a bolond kis mosolyod. Aztán pedig hallgathatom a marhaságaidat.

Tanulság

Az orvosok nem tudják mi van,de én tudom. 4 hétig szoktattam a szervezetem az egészségre,csak gyümölcsöt és zöldséget ettem,esetleg néha egy kis joghurtot,mandulát. Szóval csak természetből származó dolgokat, semmi műanyag,semmi főtt étel. Láthatóan nagyon örült neki,és meg is hálálta,ahogy csak tőle telik, hatalmas változáson mentem keresztül,és ezt most nem reklámszövegbe illő álszent hangon gondolom,hanem tényként mondom. A bőröm teljesen átalakult,megváltozott a színe, egészségesebb lett,az arcomon a bőr kisimult,egy pattanás sem volt látható, a pikkelysömörömből kigyógyultam,anélkül,hogy kentem volna bármivel, nyugodtabb lettem,több energiám volt, vidámabb voltam,a körmömről eltűntek a vitaminhiány jelei. Sorolhatnám még,és az is mind igaz lenne. Aztán egyszer csak fogtam magam (honvágy?!), és betömtem egy tábla csokit lefekvés előtt. Rögtön elkezdtem szédülni,éreztem,hogy szegény kis hasam nem tud vele mit kezdeni,fájt,duzzadtak az ujjaim, aztán elaludtam. Aztán elmentünk a kirándulásra,ahol nem bírtam magammal,és a csokifondüt,melyet banán és marshmallows mártogatásával kezdtem,felváltottam az olvadt csoki kiskanállal a számba tömésére. Ugyanaz a hatás. Másnap reggel elkezdett fájni a hátam,a hasam, izzadtam,rosszul éreztem magam. Hazajöttem a kirándulásról,vettem egy nagy üveg nutellát,és megettem kiskanállal,és egy kiló kenyérrel. Másnap mentem a kórházba. Akárhányszor mondják,mindig ismételgetni kell: AZ VAGY,AMIT MEGESZEL. Az vagy. A tested szeret Téged,és a legjobbat akarja Neked,ahogy megadod neki az esélyt,de vigyáznod kell rá. Egyoldalú kapcsolat nem létezik a világon sehol. Ennyi idősen megtanulhattad volna. Szeretetet adni kell ahhoz,hogy viszonozzák. Sokkal többet fogsz visszakapni,mint amennyit adsz,de adnod KELL. Meg akartam mutatni,hogy akkoris én vagyok az erősebb. Nem jött be,nem én vagyok. Ez az életem és az egészségem,és ha törődöm vele,akkor nem csábulok el a rágás öröme miatt. Ez a boldogságom. És az vagy,amit megeszel.

Carpe Diem

Amikor egyik vizsgálatról toltak visszafelé a tolókocsiban,és én az ablakon keresztül megláttam a kórház kertjét, a pálmafákat,a napsütést, a zöldnél is zöldebb füvet, és szinte éreztem a szellő simogatását,a kellemes meleget, a vidám hangokat,a madarak csicsergését; akkor futott át az agyamon ez a gondolat. Vágytam ki a szabadba,a levegőre,a kék ég alá,eszembe jutott,milyen régen voltam kint utoljára,és mennyivel jobb ott,a szabadban. Aztán azzal nyugtattam magam,hogy ez csak pár nap,beteg lettem,megesik, pár nap igazán semmi,hiszen itt vagyok 5 hónapig,mi ahhoz képest 1 hét?! És akkor esett le,hogy már 5 hét eltelt az 5 hónapból,most töltöm a hatodikat. És még fel sem fogtam,hogy itt vagyok. Pedig csak 5 hónapra jöttem,egyszer az életben,ki tudja,mikor jövök vissza,de az biztos,hogy csak egyszer vagyok itt 20 évesen,szabadon,egyetemistaként, önkéntesnek. Ilyen többet nem lesz, És egy hét igenis sok. Mert ez egy életre szóló élmény,aminek minden percét ki kell használni. Csodálatos hely ez,csodálatos emberekkel,csodálatos programokkal,és csodálatos időjárással, tengerrel,napfénnyel,szabadsággal, mindennel,amire vágytam. Minden perce arra van,hogy kiélvezzem. Persze,ezt a hetet most kibírom,hiszem beteg vagyok,nem tehetek mást,vigyáznom kell magamra,hogy felépüljek,ez más szituáció. Viszont. Utána már csak három hónapom van,elrohan az idő,és én repülök is haza, és ennyi volt,ennyi volt az egész,itthagyok mindent,és mindenkit. Új barátokat,új nyelvet,új lehetőségeket, bulikat,zenét, nappfényt,tengert! Ez most mind az enyém. Még három hónapig. Ezt minden nap eszembe kell juttatnom,mert ez egy hatalmas lehetőség,egy hatalmas ajándék! Minden percet ki kell élveznem,amikor végre itt lehetek,20 évesen,fiatalon, szabadon,enyém a világ!

Ocean

A tengerben az rémisztette meg a legjobban,hogy az egyetlen dolog,ami közte és a mélyén élő szörnyűségek között a víz. Persze azt tudta,hogy logikusan nézve az egyetlen dolog, ami közte,és mondjuk a kleccsi dzsungel emberevő tigrisei között van,az a távolság, de az nem ugyanaz. A tigrisek nem emelkednek fel a jeges mélységekből tűhegyes fogakkal teli szájjal... (Terry Pratchett: Egyenjogú rítusok)

Ugyanezt érzem. Imádom a tengert,a leggyönyörűbb és legsimogatóbb dolog a világon,megnyugtat az illata,a hangja, az érintése, simogatása,amikor benne vagyok,a látványa,amikor rásüt a Nap,és főleg Naplementekor, nincs jobb érzés,mint beúszni messzire,és érezni,hogy körülvesz valami hatalmas,erős, a legerősebb energia a Földön, körülölel,és Te szinte a része vagy. De ott van ez a másik dolog. Az alja,minél lejjebb mész,annál hidegebb,és sötétebb. Hideg és sötét. És mi,emberek,apró gondolkodó lények,nem ismerjük a felét sem. Próbálkozunk,kutatunk,de a tenger sokkal hatalmasabb erő nálunk,és képtelenek vagyunk lemenni a legsötétebb mélységekbe. Néha találunk pár partra vetett különleges csontvázat,amilyet még soha senki nem látott azelőtt,és akkor két féle tippünk szokott lenni: a) őskori lény fosszíliái, b) felfedeztünk egy új fajt. De ki tudja,hány van még ott lent. Ezen kívül a cápák. Nem a fogaik. A szemük. Az a sötét kis gomb,ami olyan sötét,amilyen sötét a pokol lehet,nincs benne értelem,csak éhség,és gonoszság. Sunyi,gonosz,éhes és buta. Az agyuk eszméletlen kicsi,a gyorsaságuk eszméletlen kiváló, a szemük eszméletlen gonosz. És mivel a tenger sötét,te nem látod,mi közelít alulról feléd. Elfutni nem tudsz. Ez tenger. A kígyóktól cseppet sem félek. Sem a tigrisektől, skorpióktól, vagy egyéb halálos vadaktól. Persze előlük sem lenne esélyem elfutni,de legalább megpróbálnám,főleg,hogy tudatában lennék a dolognak. Leharapott lábbal a tudatára ébredni ezeknek,az nem hangzik túl jól. Nem tudom igazából,miért,de az egyetlen állat,amitől rettegek,a cápa. A tenger mélye. A fok a nyakamban a kabalám, nem tűnik ijesztőnek,hátha egyszer még őket is megszeretem.

Egyenjogú rítusok

Anyó életében most először töprengett el azon, hogy nem lehet-e tényleg valami fontos azokban a könyvekben, amelyekért annyira odavannak manapság. Bár szigorú erkölcsi okokból ellenezte az olvasást, mivel hallotta,hogy több könyvet halott emberek írtak, ezért a logika szerint ezeket elolvasni nekromancia lenne. A végtelenül változatos univerzumban Anyó többek között a halott emberekkel való beszélgetést sem helyeselte,akiknek amúgy is elég a maguk saját baja.